Fegyver

A szabadság fegyver.
Fegyvert pedig nem kaphat minden ember...

nem tudják használni.

S, ha meg is kapják,
önmagukat gyilkolják.

A szabadság fegyver.

Fentről le

Isten tegnap celebnek öltözött,
s az égből a tévébe költözött.

Sebzett vidék

Földem testén millió-egy árok,
De földet, fát, innét mindent imádok!
Istenek földjén élek és járok.

Tegnapig

Tegnap még a hírnevemet kerestem.
De ma rájöttem: hatalmasat tévedtem!
Nem keresni kell, csak tenni a dolgom;
Isten akaratában majd kiteljesedem.

Csak kérem, csak kérem

Még csak huszonhárom évet éltem,
és csak alig pár dolgot kértem.
Kértem igazságot, kértem békét,
kaptam érte rosszat, nem értem, miért.

Amit tudtam, eddig megtettem,
harcoltam erőből, s küzdöttem.
Cserébe nem kértem mást csak békét,
de nem kaptam, s nem értem meg, miért.

De harcom én tovább folytatom,
elveimet fel nem adom.
Kérek igazságot, kérek békét,
s egyszer majd megértem, miért.

Túlélés

A magyarság mai helyzete olyan, akár a háborgó, jeges folyón átkelni igyekvő túlélő. Egyik partról igyekszik át a másikra, ahol megnyugvás, élelem és meleg otthon várja, szemben a tűzben égő innenső oldallal. Útját azonban keresztezi a háborgó folyó, amin jégtáblák úsznak lefelé, s keresztül csak azokon lehet jutni. A folyó a történelem, a jégtáblák a pártok, táborok, ideológiák. A pártok, a táborok, az ideológiák elsodródnak, elolvadnak, míg a folyó csak szakadatlanul folyik. A magyarságnak pedig ügyesnek, ébernek, megfontoltnak és bátornak kell lennie, hogy ráugorjon, rajtamaradjon a jégtáblán, amiről aztán tovább tud ugrani a part felé. Ha kapkod, ha figyelmetlen lesz és szétszórt, elsodorja a történelem folyama. Ha erős és figyelmes marad, nehezen ugyan, de végül hazatér meleg, szerető otthonába.

Célirány

Célom nem kell ismernem,
mert ő jól ismer engem,
csak mennem kell az úton,
mit kijelöltek nekem.

Tévedés

Tévedés, nem a haláltól félek!
A halálban feloldódik a lélek,
halállal jön a béke, Isten arca.
Egy csak, amitől félek: ez pedig az élet.

Névtelen

Ha versbe tudnám foglalni,
hogy mennyire szeretlek,
az csak azt jelentené:
önmagamnak hazudnék.

Szavakhoz nem vagy fogható,
Te vagy a Világ, az Egész,
a fel nem fogható,
egy Angyal vagy te nekem.

Én csak egy ember vagyok,
esendő és halandó.
Ki vagyok én, hogy rólad beszéljek?

Szeretőd szemében nem szerelmedet látod,
hanem a Végtelen könyörületét.

A halál halhatatlanná tesz.

Ha majd meghalok,
ne temessetek!
Hamvasszatok és adjatok vissza a természetnek.

Vágyom az Alföldet.
Egy gémeskút tövébe leheverednék,
ott csak az Istennel,
és a te negédes emlékeddel lennék.

A szabadság rabság; a Szolgálat szabadság.

Athina

Csendben, akár a rózsa
ártatlan, szép szirma
Feküdt mellettem nyugalomban.

Vogon vers

Sussmorottyán pendelyrágó cipészek!
Mitnyánkodásaitok itt a végek halmán azt hiszitek meguruttyondolodik?
És demjénváró tarkasüvölvényeink!
Zsirjában sercegő nagylábujjam már mit sem érittentenek?

Örök álom

Két szemedben önmagamat látom.
Karjaidban pihenni: csodálatos álom.
Tartson mindörökké ez az álom!
Mert az életnek értelmét már rég nem látom.